Wednesday, October 22, 2008

Boszorkanyok






Elkészültem végre a nagy munkával. Hatvan darab kisebb-nagyobb kép készült az Óz, a csodák csodája című könyvbe. Nagyon nagy rohanásban készült, így csak most tudok kicsit hátradőlni és visszanézni, számot vetni a munkámmal és újra elámulni a történeten.
Nagyon tetszik, hogy Baum milyen átgondoltan építette fel Óz társadalmának rendszerét. Kezdjük is rögtön a boszorkányokkal. Négyen vannak, két jó és két gonosz. A szél, a szélrózsa különböző irányaiból fújó szél emlékeztetőül végig jelen van a történetben, hiszen a szél okozta Dorka átmeneti katasztrófáját és sodorta messzire az otthonától. A négy boszorkány a négy égtájat képviseli, és mind a négynek kulcsfontosságú szerepe van a történetben. Bár a gonosz Keleti Boszorkány létéről csak akkor szerzünk tudomást, amikor ráesik Dorka háza, a csodatévő ezüstcipőt mégiscsak neki köszönhetjük. A nagyon gonosz Nyugati Boszorkány bár mindent megtett, hogy elveszejtse Dorkát, akaratán kívül mégis a segítségére volt: tőle származik az aranysüveg, a szárnyas majmokhoz vezető eszköz. De az Északi és legfőképpen a Déli Boszorkány, a gyönyörű Glinda közvetlenül segítik Dorkát a hazajutásban.

10 comments:

merci said...

Glinda tényleg gyönyörű... és a többi boszorkány is nagyon jó lett

Hajnalka Cserháti, Ojni said...

:))
Gratulálok! Ez is gyönyörű könyv lesz! Jó pihenést! Na de meddig teheted? Pár napig?

Mónika said...

Gratulálok és jó pihenést kívánok én is:)

Kriszta said...

Hűű, bizony Glinda csodaszép! Az a kék, hmmm!
A Keleti boszit meg egy pár láb képviseli :D Ez tetszik :D
Meg kell majd néznem a könyvet egészében is!

Huszár Boglárka - Bogart said...

Én is csatlakoznék a gratulálókhoz :))) És most jöhet a jól megérdemelt pihenés !
Szép könyv született újra!

kata said...

Koszonom, koszonom... meghajlás, taps.
De majd nyugtával dícsérjük a napot. A nyomda még hátravan....

Hokata said...

Nagyon szeretem a munkáidat. Most így ismeretlenül alkalmam nyílik egy játékra hívni. A játék:
Kipécéztelek, a többi a blogomban.

Racskó Juli said...

Amit tényleg nem értek, hogy hogy jut eszedbe rárakni pl. egy kis darab csipkét, ami pont van otthon. Azt még értem, hogy sokéves gyűjtéssel felgyűlhet a sok "kacat" (én is tele vagyok vele), de akkor én már nem tudnám számon tartani, hogy mim van, és nem jutna eszembe, hogy igen, az a 2 éve, 3 hónapja és 4 napja kapott fekete piroscsíkos gomb pont ide illik. Szóval ezt hogy csinálod? :)

betax said...

Egy valami már biztos szép lesz a karácsonykor.. ^^ Izgatottan várjuk a végeredményt!
Jól sejtem, hogy a nyomda kritikus része a könyv megalkotásának? Bár ma már biztos nagyon ügyes, színhű szkennek és reprók készülnek megkérdem; nehéz mégis megtalálni a nyomdában a megfelelő beállításokat? (Remélem biztosra vehetjük, hogy marad a korábban postolt címplap címsora.:)

Juli kérdéséről eszembe jutott egy 2005-ös interjú, ami a Magyar Grafikában jelent meg; az oszk weboldalán olvastam. Végül mi lett az antikolt cigis dobozzal? :)

kata said...

Válaszok sokmindenkinek:
Hokata, nagyon koszonom. Előszoris a látogatást. aztán meg az invitálást a játékra. A blogodon válaszoltam is neked, hogy kérlekszépen, ne haragudj meg, de nem szeretnék ilyesmi játékban részt venni. Már másoknak is ugyanezt válaszoltam. Remélem, megérted. koszonom szépen és még egyszer bocs....

Juli, az az igazság, hogy bár egy hegy-nyi kacat áll itt halomban, de pontosan emlékszem mindegyiknek az eredetére, hogy melyik volt a nagymamám hálóingének darabkája, vagy melyiket guberáltam turkálóban, vagy melyiket kaptam xy-tól... minden egyes kis fecni eredetére emlékszem, mert ezek személyes emlékek. Az már sokkal rázósabb ügy, hogy bizony hiába emlékszem egy bizonyos tízcentis kis kék rongycafatra, amire éppen égető szükségem lenne, de sajna fel kell érte túrnom az egész kuplerájt. De tervezem, hogy egyszer rendet csinálok... :)

Betax, hááát, igen, vannak jó szkennerek, de azért már ott el lehet szúrni a dolgot. Ráadásul ezeket a 3D képeket nem konnyű szkennelni. De voltak már jó tapasztalataim e téren. Aztán a nyomda nagyon el tudja rontani. Ugyanannyi energiával lehet gyonyorű és nagyon trehány munkát is végezni, amivel az ember egyévi munkáját tonkre lehet tenni. Az sem mindegy, hogy milyen papírra készül a nyomat. Nekem ezekbe a dolgokba nincsen beleszólásom, csak reménykedni tudok. Igen, a címsor kábé ugyanolyan marad.
Cigisdoboz: gondolom a kutyapisivel antikolt :) marlboros dobozra gondolsz... az még megvan, :) még vár a sorára. majd egyszer... remélem mindenre válaszoltam...