Saturday, August 22, 2009

Akkor hát jöjjön, aminek jönnie kell....














(This is a report about the Venice workshop...)


.... vagyis a színes, szagos útibeszámoló a velencei kurzusról, mert annyian kérdeztétek.
Mindenekelőtt el kell mondanom, hogy nagyon jól éreztem magam ez alatt az egy hét alatt. Legelsősorban azért, mert különleges érzés hajóval menni reggelente isibe! :) Csodálatos ez a város, nem lehet betelni vele.
Aztán meg nagyon kedves emberekkel ismerkedtem meg. Nemcsak a kurzusvezető Kveta Pacovskára gondolok, hanem az osztálytársaim :) is nagyon aranyosak voltak. Meg aztán rég volt már ilyesmi az életemben, hogy együtt dolgozni másokkal. Az ember általában egyedül dolgozik, jó érzés volt, hogy mások is vannak körülöttem. Furcsa volt, hogy teljes csendben dolgozott mindenki, mint a rendes iskolások. Sajnos zene se nagyon volt, nekem ez nagyon hiányzott.

Én még sohasem vettem részt semmiféle workshopon, alkotótáborban, egyhetes kurzuson, ilyesmin, így aztán nem volt összehasonlítási alapom. Valamiféle elvárásaim, vagy inkább előzetes elképzeléseim voltak a dologról, de ezek nem váltak be. Ajándék lónak ne nézd a fogát, így hát nem kritizálni akarom, inkább arról van szó, hogy más volt ez az egész, mint amire számítottam. Azt gondoltam, hogy tanulni fogunk itt valamit, reméltem, hogy különféle technikákat próbálhatunk ki, de semmi ilyesmi nem volt.

Lássuk hát, hogy akkor mi is volt ez az egész?
Egy általános iskola egyik tanterme volt a helyszín, ahol naponta reggel fél tíztől este hatig-hétig dolgoztunk.
Az eredeti kiírás szerint egy kis képeskönyv-makettet kellett volna elkészíteni mindenkinek, ebből azonban nem lett semmi. Én eleve tartottam tőle, hogy ilyen rövid idő alatt ez lehetetlen, és hát valóban igazam lett. Ezért is kezdtem már el itthon a munkát, mert tudtam, hogy mindez mennyi időt igényel, de még így is csak keveset tudtam haladni. Az pedig végképp irreális elvárás volt, hogy meg is valósuljon a könyvmakett a kurzus végére, ugyanis semmiféle felszerelés - scanner, printer, gép, stb - egyáltalán nem volt. (A festékeket, amivel dolgoztunk, azt is nekünk kellett vinni.) Persze ki lehetett volna vinni a városba, és saját költségen megcsináltatni a szkennelést meg egyebeket, de ezt kihagytuk, Velence ugyanis borrrrzasztóan drága.
Ami a munka menetét illeti, az első napon mindenki megtervezte, hogy mit is szeretne csinálni a hat nap alatt, aztán elkezdtük sorban megfesteni a képeket. Ki előbbre, ki kevésbé előre jutott.
Kveta gyakorlatilag korrigált annak, aki ezt igényelte, de nem mindenki igényelte. Illetve volt olyan, hogy nem is nagyon tudott hozzászólni a dolgokhoz, vagy mert olyan reménytelenül - elnézést a kifejezésért, de nincs jobb szó rá - dilettáns volt az illető, vagy pedig azért, mert olyan kész tervvel érkezett, amit nem igazán lehetett már más irányba befolyásolni. Így volt velem is.
Az emberi tényezőkről: A társaság mindenféle értelemben rendkívül vegyes volt - kivéve nemi értelemben, fiú nem volt egy szál se :). De volt mindenféle előképzettségű és korú hallgató: volt egy 12 éves kislány és voltam pl én, élemedett korú asszonyság. Hálistennek volt még két hozzám hasonló élemedett korú nő is :), egyikükkel igencsak jól kijöttünk, illetve mély szimpátia alakult ki köztem és egy nagyon kedves és tehetséges 19 éves fiatal lány, Beatrice között is. Majdnem mindenki olasz volt, csak egy ausztrál lány és én voltunk külföldiek. Az egészre nagyon kellemes barátságos légkör volt jellemző, kiválóan megvoltunk egymással mindahányan, 12 évestől a nyolcvankét évesig.
Kveta angolul beszélt, és volt egy olasz tolmács, aki olaszra fordított azoknak, akik nem beszéltek angolul.
Az utolsó napon mindenkinek kellett tartani egy kis beszámolót, hogy hova is jutott.
Sajnos azt kell mondanom, hogy igazán jó alkotások nem születtek. Egyetlenegy munka tetszett nekem, az viszont nagyon. A már említett Beatrice egy nagyon érdekes tervet talált ki, és ő volt az egyetlen, aki meg is valósította! Árnyjátékot formázó kezeket rajzolt, fekete fotópapírra ragasztva kivágta, majd fóliára ragasztotta őket. Így az átlátszó "könyv" egyik oldalán nagyon szép kéz-tanulmányrajzok láthatóak, a másik oldalán pedig maga az árny értelmezhető fekete sziluett formájában. Szerintem zseniális, ahogyan a könyvének címe is: "Kézikönyv" :).
De aztán annyi, a többi munkát én sajnos nagyjából értékelhetetlennek ítéltem. (De én nagyon kritikus vagyok, magammal szemben elsősorban.)

Az elkészült munkákat természetesen mindenki hazahozhatta. Hogy aztán mi lesz a félkész munkák sorsa, azt mindenki eldöntheti. Én a magam részéről mindenképpen szeretném befejezni. Öt képet csináltam odakinn többé-kevésbé befejezve, valamint megírtam hozzájuk a történetet. Érdekes így dolgozni, hogy az ember maga írja és illusztrálja is a könyvecskét. Először megvolt az alapötlet, ez alapján csináltam a vázlatokat. Végül a kész szöveget már az elkészült képek ihlették. Egyelőre olaszul írtam meg a szöveget, mert odakint a bemutatón valami mesét is kellett produkálni, de szeretném rendesen megírni magyarul is, majd ha kész lesz az összes kép... Remélem, lesz rá időm, mert nagyon élveztem csinálni.
Összegezve, mindenképpen úgy érzem, hogy nagyonis érdemes volt kimennem.
Régóta foglalkoztatott, hogy stílust váltsak. Unom már magamat, egyszerűsödni szerettem volna.
Végülis ugyanazt csináltam meg, amit itthon elképzeltem és elterveztem, de nagyon jó, hogy elmentem, mert itthon valószínűleg nem szakítottam volna időt minderre. Bár Kveta nem nagyon irányított, hiszen konkrét tervvel érkeztem, mégis, a személye, a jelenléte nagyon fontos volt nekem.

12 comments:

ojni said...

Nem tolsz ám ki velem! Elmentem a képet, megfordítom, aztán jól megnézem, hogy mire jutottál! :P :))
Köszi a részletes beszámolót! Lényeg, hogy tényleg pozitívnak lehet elkönyvelni ezt az egy hetet, éééés, hogy nekünk is lesz hozadéka; egy új könyv, egy új Szegedi Kata! :)

Szera said...

A kis morzsikákból, amik látszanak a rajzból, a legszínvonalasabb alkotó munkáiból itthon is őrzök néhányat... :)
Megújulni szerintem nem lehet, ill., ahogy te változol, úgy változnak a rajzaid is... és ez így van jól. Belőled csak egy van, mint mindannyiunkból, egyszeriek és megismételhetetlenek vagyunk az idő áramlatában... :)

Rippl Renáta said...

Én hiszem, hogy meg lehet újulni és szerintem kell is.Na nem mintha nem lennének gyönyörűek a munkáid, de olyan jó ha új élmények hatására más szemszögből látunk valamit...Sok kreativitást az új utak kereséséhez, és köszönöm a beszámolót! :-)

kata said...

Ojni, nagyon huncut vagy, mondhatom! :)
Viszont lassan a testtel: egyrészt korántsem biztos, hogy lesz lelkierőm befejezni ezt a könyvtervet, az meg még kevésbé biztos, hogy meg is valósul könyv formájában, te is tudod, hogy nem olyan egyszerű az...
Szera, Renáta: mindkettőtöknek igaza van, még ha ellentmondásosnak tűnik is mindez :), köszönöm a hozzászólásokat.

Mónika said...

szerintem is nagyon kellenek az új élmények! talán a Te esetedben is egyszerűen erről volt szó, és a változás nem biztos, hogy új technikai dolgokban jelentkezik, hanem később, az új élmények hatására...valami más.
és szimpatikus emberekkel is klassz megismerkedni! ki tudja, mit hoz a jövő.
köszönjük a beszámolót! :))

picidia said...

mielőtt olvastam, én is azt néztem a képeket, hogy a kezes mennyire nagyon jó!
annyira jó volt nézni a képeket és a beszámolót olvasni! köszönöm!
örülök, hogy jól érezted magad!!
azért én is remélem, hogy meglátjuk majd a befejezett könyvecskét. :)

Simonyi Cili said...

Szia Kata,
Régen beszéltünk, de a blogodat szoktam olvasgatni!
Nekem az jutott rögtön eszembe, hogy igazán csinálhatnánk itthon egy ilyen "velence workshop"-ot. Néhány nagy hazai kedves "gurunk" :) vezetésével, mint Te, sok lelkes, kezdőbb-haladóbb illusztrátor résztvevővel, és néhány érdekes külföldi vendég meghívásával. És lehetne technikákat tanulni is, meg többet tapasztalatcserélni egymással... Ha jól tudom, Paulovkin Bogi is hozott haza ilyen gondolatokat Macerata-ból, ahol egy hasonló szakmai kurzuson vett részt tavaly.

És a könyvecske, amennyi látszik belőle, szerintem (is) gyönyörű.

Sok puszi, Simonyi Cili

Mónika said...

húúdejó lenne!!!

kata said...

Az nem véletlen, hogy én hallgatóként mentem erre a kurzusra. Tanulni akartam. Más kérdés, hogy nem jött össze.
Tanítani viszont nem tudok. Erre más karizmájú emberek vannak: Paulovkin Bogi, vagy éppen Pálfi Gyuri.

Bogi said...

Sziasztok!
Bevallom, ritkán jut időm, iyen luxusra, hogy barangoljak a számomra kedves oldalakon, de, itt az ősz, hazajöttünk a Balatonról, gondoltam: körülnézek! S milyen jó, hiszen nem is tudtam, Kata, hogy kurzusra készülsz! Gratulálok a munkákhoz!
Tény, hogy az efféle kurzusok nem annyira az ott megszülető nagy művek miatt érdekesek (én egy hét alatt mindössze 3 képet gyártottam Macerataban), hanem éppen az inspiratív közeg miatt. Jó kizökkenni az elvárások és a teljesítmény kényszeréből, jó másokat látni, hogy hogyan dolgoznak, jó, hogy lehetek béna is, óriási szabadságot ad - épp azt, ami sokszor hiányzik, amikor dolgozom. Mondjuk Annalaura technikát is tanított, mégpedig aprólékos részletességgel avatott be minket mindenbe - abba, hogy ő hogyan csinálja (gondolkodás, figurateremtés, kompozíció, festés- montázstechnika, eszközök, minden, minden!)
Most, egy évvel a saját élményeim után ért össze, amit ott tanultam, és épült be a saját világomba. Abszolút inspirál az akriltechnika, de aki az új, készülő munkáimat látja, nem is veszi észre, hogy teljesen más technikával készülnek...:-) Mert a figurák, a világ, a látásmód az adott. De teljesen meg tudom érteni az "egyszerűsödés" vágyát!! A Guriga figura még mindig "under construction" alatt van, ez lesz a következő lépés. És nem csak azért, mert nem állapot, hogy ilyen lassan készüljön el egy-egy grafika.:-)
Szóval, ahogy az ember elmegy valahova szörftáborba vagy búvártúrára, ahol elsősorban szórakozik, élvezi a társaságot, tevékenységet, nyelvgyakorlást, s tanul egy rakás dolgot óhatatlanul is - miért ne lehetne a kikapcsolódás egyik formája a workshopokra járás? Szerintem ezt másutt pont ilyen "lazán" fogják fel.
U.I. Tudjátok, hogy én nyitott vagyok itthoni workshop-szervezésre, egy valami hiányzik hozzá: társak. Egyedül nem tudom kitalálni, megszervezni. Most Kőszeghy Csilla kezdett nekem segíteni, hátha el tudnánk hozni Budapestre a Blue Book kiállítást - ez workshopokat is jelentene.:-)Ha bárki ebben bármivel segíteni tud, hát nagyon örülnék...

Bogi said...
This comment has been removed by the author.
kata said...

Cili, Mónika, olvassátok el Bogi hozzászólását, örülni fogtok!
...
És kedves Bogi, én is nagyon örülök!
Köszönöm ezt a hozzászólást.
Emlékszem, hogy nagyon pozitív élményekről meséltél a Te olaszországi kurzusoddal kapcsolatban, jó hogy felelevenítetted (nehéz szó, alig bírtam leírni :)), és megosztottad velünk! Szuper lenne, ha a Blue Book kiállítás itthon is látható lenne.... meg minden satöbbi.
szia, k.