Alice

Az ember mindig bizonytalan, ami a saját munkáját illeti. Legalábbis én úgy vagyok ezzel, hogy sokszor mások művészetét sokkal jobbnak érzem a magaménál. Az elkészült munkáim közül csak nagyon keveset szeretek igazán, e kevés kivétel egyike az Alice Csodaországban című könyv. 2007-ben jelent meg a General Press Kiadó http://www.generalpress.hu/ gondozásában.

Itt most idézek a Csodaceruzában http://www.csodaceruza.com/ megjelent interúból, melyet Sándor Csilla készített velem:

"Azt hiszem, nincs még egy ilyen mű, amely ennyire másképpen szólna mindenkihez. Engem az irodalmi alkotás abszurd humora mellett a mű keletkezésének körülményei, az izgalmas háttér-információk inspiráltak elsősorban. Nekem minden egyes illusztrációs munkánál rendkívül fontos, hogy megtaláljam éppen azt a hangot, amelyre az irodalmi mű hangolódott, és intuícióimat csak akkor tudom megfelelően latba vetni, ha teljes erővel az íróra koncentrálok. De hát ugye Carrollról nem sokat tudtam, bár végtére is számomra nem szükséges, hogy személyesen ismerjem az írót. E remekmű illusztrálása során kifejezetten élveztem a kutatómunkát, hogy Lewis Carrollt, ezt az érdekes és összetett személyiséget csak egy kicsit is megérthessem. Nagyon nagy segítséget jelentett nekem ebben Rét Viktória tanulmánya, aki a szakdolgozatában éppen róla, és az engem izgató háttérinformációkról kutatott. Alice figuráját például a Carrollal különös barátságban lévő kislány, Alice Liddell ihlette. De érdekes párhuzamokat találhatunk a többi szereplő esetében is, a Nyuszi, a Hercegnő, a Királynő és a Király, a Hernyó, a Bolond, vagy a Kalapos mind-mind a viktoriánus korszak valamely fura, ellenmondásos figurája volt. Megformálásukban tehát Carroll kortársainak arcvonásait igyekeztem figyelembe venni. És ezek az információk nemhogy gátoltak volna, hanem újabb és újabb rétegek lehántásával szabad asszociációk egész sorának adtak teret. Még sohasem éreztem ennyire szabadnak ezt az alkalmazott alkotómunkát. Bár lehet, azért is van ez így, mert az Alice-t nem kiadói felkérésre kezdtem el csinálni, hanem csak úgy, a magam örömére. Nekem ez mindig is a szívem vágya volt, de semmi remény nem mutatkozott arra, hogy valaha is könyv lesz belőle, így hát elkezdtem festeni. Amikor néhány darab megvolt, egy kiállításon a General Press Kiadó meglátta, és a legnagyobb örömömre kijelentette, hogy kiadja. "

A teljes cikk egyébként itt olvasható:

http://www.csodaceruza.com/portre_illusztratorok_szegedikata.html