Friday, October 22, 2010

Kati és a csokigyár


Úgy látszik ez a hét a gyárlátogatásoké. Tegnap nyomda, hétfőn csokigyár....
De lassítsunk, hogy is jön ez ide? Hiszen ez nem egy gasztroblog!
Az egész úgy kezdődött, hogy a Harrer csokimanufaktúra vezetőnője felhívta Szigethy Katát, a Naphegy Kiadó főszerkesztőjét, hogy amióta meglátta a Királylány születik című könyvet, nem tud szabadulni a gondolattól, hogy királylányok ihlette csokoládékompozíciókat alkossanak. Úgy érezte azonban, hogy mindez csak akkor lenne hiteles, ha az ízeket nem ő egyedül, hanem Boldizsár Ildikóval és velem közösen találnánk ki. Így aztán elutaztunk Sopronba, egy igazi csokigyárba! Elővettük a királylányokat, és elkezdtünk csokikat kóstolgatni. (Kemény munka, mi? :))
Csak úgy röpködtek az efféle mondatok, mint pl "Ide még egy csipetnyi gyömbér kellene! Ebbe meg leheletnyi chili! Rózsabors! Bodzavirág! Citromhéj! Kalamansi! Menta! Tonkabab! Ildikóval teljesen egyetértettünk mindenben, hogy melyik királylányhoz milyen ízkombináció passzol.
Szóval lesznek majd Pallida, Wamweru, Noatah... ízű csokik!
Aki pedig szereti az édességet, és Sopronban lakik vagy arrafelé jár kirándulni, tiszta szívből ajánlom, hogy térjen be a Harrer Kávéházba! Fantasztikus élmény nem csak a gyönyörű, modern kávéház, hanem a megtekinthető csokigyár is, ahol csokoládékóstolókat is tartanak...
Én nem szeretem a csokit, de erre azért még én is azt mondtam, hogy ejha!

Monday, September 20, 2010

"Este fess a pesti nő.....

..... ha kicsike száját festi ő....."

- szólt a régi kuplé, amely ezt a képet ihlette. És most azért posztolom ki, mert a hangulata jól illik a közlendőmhöz: A fülbevalók szerelmeseinek örömteli lehet a hír, hogy a tavaly az Astóriánál bezárt City Queens fülbevalóbolt helyett most egy újabb kis üzletecske nyílik, ezúttal a Westend legalsó szintjén. Napokon belül megnyílik.

Sunday, September 12, 2010

Mélyentisztelt publikum!

Egyszer már feltöltöttem ezt a képet első örömömben rögtön az után, hogy elkészült. Aztán nagy ijedtemben le is vettem hirtelen. Ajándékba készült ugyanis, és egyszer már előfordult velem, hogy lebuktam egy blogra feltöltött meglepetéssel: a célszemély véletlenül ráakadt a neten mielőtt még átadhattam volna az ajándékot.
De most újra feltettem ezt a cirkuszt, mert már jogos tulajdonosánál van.
Boldog szülinapot! :)

Sunday, September 5, 2010

Megvásárolható nyomatok


Limitált példányszámú, számozott, aláírt nyomatokat lehet vásárolni, mindenféle képekből. Hamarosan elérhető lesz majd az a honlap, amelyen a portékában lehet kotorászni, majd hírt adok róla, ha elérhető lesz.

Már elérhető:
www.picturebook.hu

Tuesday, August 31, 2010

Friday, July 30, 2010

Na végre mosolyog




Ez a kép lesz a Lenka című könyvem záróképe.

(Ez nem azt jelenti, hogy kész van az összes, de már látszik az alagút vége.... :)

Sunday, May 30, 2010

Sok boldogságot!


Ismét egy esküvői képet készítettem.
Szeretettel.

Wednesday, May 5, 2010

Saturday, May 1, 2010

Kenyérlesők



Most hétvégén zajlik a MÜPÁ-ban a Gyermekirodalmi Fesztivál, amelynek keretén belül tegnap nyilvánosságra hozták a meseíró, illetve az illusztrációs pályázat nyerteseit. Én ezzel a munkával pályáztam, Arthur Rimbaud: Kenyérlesők c. verséhez készítettem illusztrációt.
Azért tartom fontosnak hangsúlyozni, hogy EZ az én munkám, mert valaki a pályázók közül olyan illusztrációt nyújtott be, amely az én stílusjegyeimet viseli magán.... Mivel az alkotó ugyanolyan szabócentit, tűt, cérnát és egyéb varróeszközöket helyezett el a képén, mint amilyeneket én ragasztottam a Mindentvarró Tű című könyv illusztációira, ezért sajnos ez félrevezető lehet. Többen megkérdezték tőlem ugyanis, hogy a szóban forgó kép vajon az enyém-e.
Mivel a pályázat jeligés volt, ezért nem a nevek, hanem a jeligék szerepelnek a művek mellett, ezért nem volt ez egyértelmű.
Ezért nyomatékosan szeretném kijelenteni, hogy a kiállításon látható egyik kép, ami nem ez itt fent, az NEM az én alkotásom.

Wednesday, April 28, 2010

Anyai szigor

A fotós "kolegákhoz" :) szeretnék egy kérdést intézni.
Nagyon sok grafitceruzával rajzolt elem van a képeken, melyeket természetesen majd a nyomtatásban is szeretnék láttatni. Sajnos azonban fotózásnál és szkennelésnél ezek a grafit- vonalak becsillannak, így nem fekete grafikai elemként, hanem csak valami negatív karcként jelennek meg. Ez a sorozat most nem szkennelve, hanem fotózva lesz.
Van valakinek tippje arra, hogy hogyan lehet úgy fényképezni, hogy ne csillanjon be a grafit?
Előre is köszönöm az okos válaszokat... :)

Monday, April 26, 2010

Monday, March 29, 2010

Lola, Alice és a Királylány a müncheni könyvkastélyban


Idén voltam Bolognában. Ahogy gyanútlanul sétálgatok a standok között, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az egyik standon legelöl kitéve ott virít a Királylány születik című könyvem. Nem értettem, mit keres ott, felpillantottam hát a stand fejlécére, hogy hol is járok éppen. A Müncheni Internationale Jugendbibliothek standjánál jártam. Beszédbe elegyedtem a könyvtár jelen lévő munkatársával, aki rögtöns felvilágosított, hogy a könyvtár beválogatta a kötetet az állományába. Egy katalógust is a kezembe nyomtak az új szerzeményekről, melyből az derült ki számomra, hogy Magyarországról négy könyvet szereztek be, az enyémen kívül még a Csodaceruza gyönyörűséges kiadványát, az Irijám és Jonibe című könyvet fedeztem fel büszkén. Ezen kívül még a Móra és az Ad Librum kiadó két könyve van megemlítve, ám ez utóbbiakat én nem ismerem.
Mindez pedig eszembe juttatta, hogy nem ez az első eset, amikor a munkám felbukkan a müncheni Internationale Jugendbibliothek kínálatában.
Évekkel ezelőtt rendeztek egy kiállítást a világ összes Alice kiadványának színe-javából, melyre az én Alice könyvemet is beválogatták.
Később egy olyan, szintén nemzetközi csoportos kiállításon való részvételre kértek fel, melynek "Eine imaginare Bibliothek" volt a címe. Ezen a Lola-sorozatom egyik képével szerepeltem. Ez a kiállítás azóta is turnézik a nagyvilágban, jelenleg az Itabashi Art Museumban van kiállítva Japánban. E kiállítás anyagát könyvben is megjelentette a Carslen Verlag, "Der Fish, das Klavier und der Wind" címen. A kötetben olyan nagyszerű illusztrátorok szerepelnek, mint pl a a mostani Andersen-díjas Jutta Bauer, vagy a két évvel ezelőtti ALMA díjas Ryoji Arai, vagy éppen Eric Battut, Susanne Rotraut Berner, Aljosha Blau, Joao Vaz de Carvalho, Stacys Eidrigevicius, Klaus Ensikat, Ivan Gantschev, Robert Ingpen, Susanne Jansen, Kveta Pacovská, Lila Prap, John Rowe, Binette Scroeder, Peter Sis, Marit Törnqvist, Klaas Verplanke, Kamilla Stanclová, vagy éppenséggel a kedvenc illusztrátorom, Dusan Kállay. És itt most csak azokat emeltem ki, akiknek ismerem a munkáit. Jó kis társaság mindenesetre....
Sajnos én még nem voltam ebben a könyvtárban, melyről Dávid Ádám írt beszámolót a Csodaceruzában.

My works in the Internationale Jugendbibliothek, München.

Thursday, March 18, 2010

Tavaszi Lola

Ez egy régi kép, de ma egyszerűen ilyen hangulatom van. Várom a tavaszt.

Monday, March 8, 2010

Kiállítás

I will have an exhibition in Göteborg soon (in the beginning of April). The works are basically selected of Rapunzel's original illustrations, since this title is published in Swedish language, too.

Áprilisban kiállításom nyílik Göteborgban a Magyar Napok keretében, most kezdem el összeállítani az anyagot. Nagyon izgulok, mert rengeteg a tennivaló, és nagyon kevés az idő. Mivel a kiállítás annak apropóján szerveződik, hogy svéd nyelven is olvasható a magyarul "Az aranyhajú leány" címen megjelent könyv, így a kiállítást elsősorban ennek képeire alapozom...

Friday, March 5, 2010

Kisfiú

Ma egy általános iskola diákjaival találkoztam, meghívtak a könyvtárba két készülő könyvem (a Lenka, és A Mindentvarró Tű) megjelenés előtti bemutatására. Néha kapok hasonló felkéréseket az ország különböző helyeiről, de nem szoktam ilyen haknizásokat :) elvállalni, most mégis kivételt tettem, mert ez a gyerekem iskolája.
Kicsit izgultam, ugyanakkor kíváncsi voltam, hogy hogyan reagálnak a gyerekek az újdonságokra, mert így élesben ez nagyon jó teszt.
Először is felolvastam Lenka (még félkész) meséjét, közben kíváncsian lestem, hogy nem hosszú-e, nem ficánkolnak-e, de nem. A végén egy kislány bekiabált: Olvass még! :)
Elhangzott néhány vicces mondat is, jókat nevettünk. Az egyik kisfiú egyszer csak előkapta a Királylány születik-et, és megszólalt: - Én ebben az összes királylányt szeretem. Mindegyikbe szerelmes vagyok!
Amikor aztán már elhangzott az összes kérdés és a végén pillanatnyi csönd állt be, a könyvtáros néni megkérdezte: Van még kérdés? Majd odafordult az addig csendben figyelő fiamhoz:
- És te nem akarsz valamit kérdezni az anyukádtól?
- De. Mi a vacsora?

Monday, February 22, 2010

Lenka

Most kezdem, pontosabban folytatom a korábban már elkezdett munkámat. Valamiért most szemérmesebb vagyok, talán azért, mert mindenestül a magaménak érzem Lenka történetét. Ezért azt hiszem, nem fogom olyan intenzitással mutogatni a készülő képeket, mint tettem azt pl A Mindentvarró Tű esetében.
És hogy ne haljon ki teljesen a blog, régebbi képekkel fogom életben tartani....

Saturday, February 20, 2010

Eventyr fra Jordens Hjerte


Bízom benne, hogy talán megjelenik már hamarosan az a norvég kiadású könyv, melyben évekkel ezelőtt közreműködtem.
Eventyr fra Jordens Hjerte címen megjelent már egy nagyszabású népmesegyújtemény, melynek folytatása a mostani.
Nagyon jó a kezdeményezés: Népek meséit gyűjti össze a kiadvány, melyekhez az adott országból kértek fel illusztrátort. Így én illusztrálhattam a leendő kötetben megjelenő, általuk kiválasztott magyar mesét, címe: Virág Péter.

Monday, February 15, 2010

Griffmadár


Nosztalgia: megint egy kis Alice....
Amikor e könyv illusztrálása során a 10. fejezethez érkeztem - ahol is Alice találkozik a Griffmadárral - elhatároztam, hogy én bizony nem rajzolok griffmadarat! Kinek van kedve oroszlánlábú, madárfejű szörnyet rajzolni?? El is határoztam, hogy valahogy elsumákolom.
Ekkor Lewis Carroll egyszercsak kiszólt a szövegből:
"Ha még nem láttatok Griffmadarat, nézzétek meg a képen!"
Püff neki, oda a jó kis terv, rajzolhatok griffmadarat. Úgy éreztem, hogy ez a kiszólás egyenesen nekem szólt :)
Azért bosszúból csupán a sarokba száműztem, a homokba. (A homok a képen egyébként igazi homok: ebbe nyomkodtam Alice lábnyomait.)

When I arrived at the 10th chapter in Alice in Wonderland, where we meet the Griffin, I became absolutely sure I'm not going to draw a griffin. I'm going to dismiss it somehow.
That was the moment when Lewis Carroll said something interesting:
'- If you haven't seen a Griffin yet, look at the picture!'
I felt like this was intended on me...
But as a revenge it is only in the corner, in the sand - which is, in fact, real sand, with Alice's footprints.

Saturday, February 6, 2010

Tündér Lala


Időnként jó elővenni régebbi munkákat és visszaidézni az akkori pillanatot. Ezt a képet nézegetve mindig a kisfiam jut eszembe, mert éppen tíz éves volt akkor, amikor a tízéves Lalát rajzoltam. És pont így nézett ki, mondhatni róla mintáztam a figurát :). Korábban egy másik könyv főszereplőjét is róla rajzoltam, de erről majd máskor mesélek :).
Mindenesetre nagyon szeretem Szabó Magdának ezt a meséjét.

Tündér Lala (Lala the Fairy) is ten years old in the Gift of the Wondrous Fig Tree, and my son was ten years old when I was drawing this book, and they have a similar personality, so it was natural that Lala was taken after him...




Thursday, February 4, 2010

Mindent varr....






... a Mindentvarró Tű, még könyvcímet is. A felirat így hímezve lesz a könyv belső címoldalán.

The inner title of the Mindentvarró tű would be embroidered.

Tuesday, February 2, 2010

Álomcirkusz


Most egy ősrégi könyvvel hozakodom elő.
Éspedig személyes jelleggel, ha szabad.

A fiam mostanában azzal jön, hogy neki ez a kedvenc meséje. Az Álomcirkusz.
Sohasem nyomattam nála ezt a könyvet, sőt! Persze olvastam neki, amikor kicsi volt , de nem volt különösebb reakció, így aztán nem erőltettem.

Most meg váratlanul elővette. Állandóan idézget a szövegből, vagy röhög valamelyik rajzon.
És én ennek nagyon örülök!

Pedig 12 éves.
:)

My book, the Álomcirkusz is my son's favourite at the moment.