(az előző három bejegyzés folytatása) Nagyon boldog voltam hát, hogy megkaptam azt a könyvet, amelyről ismeretlenül, de tíz éve ábrándoztam. Hiszen ne felejtsük el, hogy akkoriban, amikor megkaptam a megbízást, még nem olvastam az írónő legelső könyvét, az Amália álmait! De gondolatban már nagyon foglalkoztatott. Egyik éjszaka megálmodtam a borítót. Egy szomorú-szép fiatal boszorkányt láttam álmomban, akinek bozontos hajában bogarak tanyáznak és kígyók-békák tekeregnek a nyakán. Felébredve aztán próbáltam reálisabban szemlélni a dolgot és arra gondoltam, hogy mégsem igazán jó ez az egyesek számára talán kissé bizarr és ijesztő ötlet egy gyermekkönyv borítójára... Éppen másnap kellett bemennem a kiadóba, hogy átvegyem a kéziratot, amire már nagyon kíváncsi voltam. Ezekkel a dilemmákkal lapoztam bele, és az első oldalon ez állt: "Békák ugrabugráltak szoknyája körül, bogarak bújtak meg ruhája fodrain, s a legszebb kígyók ékesítették nyakát minden boszorkányszombaton". Eloszlott minden kételyem, és innentől fogva tudtam, hogy Ildikóval egyformán látunk.
A kiadó koncepciója volt, hogy Boldizsár Ildikó két régi kötetéből - azaz az Amália álmai, valamint a Fekete Világkerülő Ember című könyvekből - válogatnak majd meséket. Mindkét régi kötet jellegzetessége egy keret volt: vagy Amália mesélt egy-egy mesét, vagy róla szólt valamely mese, tehát Amália figurája mindvégig jelen volt a két régi kötetben. Az új, készülő könyvbe, amely Boszorkányos mesék címen jelent meg, már nem került bele ez a keretes megoldás. Én ezt nagyon sajnáltam, mert összefogta a meséket. Ezért hát úgy határoztam, hogy az új könyvben azokba a mesékbe is becsempészem Amália figuráját, amelyekben valójában nem is szerepel.
